Baba elsősegély
Szülésfelkészítőinken szoktunk beszélgetni a babakelengyéről, és ennek kapcsán mindig felmerül a légzésfigyelő kérdése.
El szoktam mondani, hogy mióta a Lelki köldökzsinór c. könyv a kezembe került, és ott elolvastam egy olyan anyuka történetét, aki az első babáját azért veszítette el, mert nem volt légzésfigyelője, majd a másodikat úgy tudta megmenteni, hogy légzésfigyelővel felügyelte, azóta én mindig azt ajánlom: általában anyagilag hál'Istennek megenegedhetjük magunknak a légzésfigyelőt, akkor inkább vegyük meg, és használjuk is a babáknál a kritikus első évben.
Fel szokott merülni az a kérdés is, hogy rendben, hogy van légzésfigyelőnk, de mi a teendő, ha bejelez. Mi van akkor, ha vakriasztás történik?
Ha sok a vakriasztás, cseréljük a berendezést. A mai légzésfigyelők egyébként egyre megbízhatóbbak. Semmiképpen sem ignorálhatjuk a jelzést, az nem megoldás, sőt nagyon veszélyes a baba szempontjából.
Sokszor elegendő riasztás esetén a légzéskimaradásos baba megmozdítása, felemelése a légzés újraindításához. Ha ez kevés, szükség lehet mesterséges lélegeztetésre és szívmasszázsra. Az ehhez szükséges ismereteket pedig több helyen szerezhetik meg a leendő szülők. Mi elsősorban az Országos mentőszolgálaton belül a Gyermekmentő Alapítvány ingyenes képzéseit ajánljuk, de több képzés létezik országszerte, hogy csak néhányat soroljunk fel:
Tanfolyamszervező neve: Magyar Gyermekmentő Alapítvány
Tanfolyamok helye: változó
Max. létszám: 50-120 fő
Milyen gyakran indítanak tanfolyamot: Budapesten havonta egy alkalommal
Tanfolyam ára: ingyenes
Honlap: www.oktatas.mgya.org
Tanfolyamszervező neve: Madarász Utcai Gyermekkórház
Tanfolyamok helye: Gyermekkórház, 1131 Budapest Madarász V. u. 22-24., I. emelet 209.
Max. létszám: nincs adat, előzetes bejelentkezés nem szükséges
Milyen gyakran indítanak tanfolyamot: minden kedden 16.00 órától
Tanfolyam ára: 2.000 Ft/fő
Honlap: www.bolcsohalal.hu
Tanfolyamszervező neve: Szundi Alvászavaros Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Tanfolyamok helye: Heim Pál Kórház G épület III. emelet
Max. létszám: nincs adat
Milyen gyakran indítanak tanfolyamot: Minden hónap utolsó péntek, 10.00 órától
Tanfolyam ára: 3.000 Ft/fő
Honlap: www.szundialapitvany.hu/alvasdiagnosztika/sids
Tanfolyamszervező neve: Babasegély Szolgálat
Tanfolyamok helye: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 112., Mini-Manó Babacentrum
Max. létszám: A 30 percben csak egy illetve két fővel, azaz szülőpárral foglalkozik az oktató.
Milyen gyakran indítanak tanfolyamot: havonta, előre egyeztetett időpontokban
Tanfolyam ára: 3.000 Ft/fő vagy 4.000 Ft/szülőpár
Honlap: www.babasegely.hu
Tanfolyamszervező neve: Segítség a Gyermekkori Vészhelyzetekben Alapítvány
Tanfolyamok helye: változó
Max. létszám: 12 fő
Milyen gyakran indítanak tanfolyamot: változó
Tanfolyam ára: 6.000 Ft/fő, 4.500 Ft/szülőpár
Honlap: www.leghajo.hu/leghajo-gyermekujraelesztes
Kövess minket a Facabook-on!